Keresés
Keresés

Napellenzők

Napellenző

Minden bizonnyal a napellenző a legidősebb árnyékoló a világon. Minden napellenző lényegében valamilyen szövött anyagból készül, amit valamilyen módon kifeszítünk úgy hogy egy adott területet beárnyékoljon. A nap pedig már régóta süt, az árnyékolás igénye egyidős az emberiséggel. Amit biztosan tudunk, hogy már időszámításunk előtt az ókori Egyiptomban és Szíriában szövött szőnyegekkel árnyékolták a házak ablakit és a piactereket. Időszámításunk szerint 80-ban nyitották meg a Római Colosseumot, melynek a legfelső szintjére levehető vászon árnyékolókat építettek (Velarium), melyet 240 oszlop tartott a nézők feje fölött hogy védje őket az erős naptól. Az évezredek nem múltak el nyomtalanul a napellenző felett: szebb, erősebb, színesebb és sokoldalúbb lett. Mondhatjuk, évezredes mérnöki munka eredményei a mai ponyvás árnyékolók.

Napellenző fajták:

Kérjen árajánlatot!

Cikkek a témában

árnyékoló
Arvaiedit

Miskolci árnyékolók

Miskolci Árnyékolók Tündérkert Ha semmilyen tető nincs fölöttünk: hát bizony látványnak pazar, luxus érzetet ad… hiszen feltételez egy állandó személyzetet, aki ki-be hordja a párnákat, még akkor is ha kültéri. Ha sok eső esik rá, sokáig vizes marad. Teraszról nézve a napernyők teteje. Szép látvány a világos ernyő a bükk sötétzöld dombjai között. Napernyők a földről

Tovább olvasom »
Napellenző
Arvaiedit

Napellenzők a régi időkben

Napellenző története A nap mindig is barátja, de gyakran ellensége is volt az embernek. Például a bozót tüzek vagy az aszályos évek. Az árnyék hiánya – amikor feltétlen szükség lett volna rá – évezredek óta zavarja az embereket. A következő cikk a napvédelmet és annak történelmi szakaszai vizsgálja. Napvédelem az ősi és korai időkben A

Tovább olvasom »
Napellenző
Arvaiedit

Napellenző ponyvák – melyiket válasszuk?

Egyszínű vagy csíkos? Világos vagy sötét? Elsőre mindenki a színre és designra gondol: Egyszínű vagy csíkos? Világos vagy sötét? Sárga, kék, zöld vagy szürke? A döntés nem könnyű, a napellenző hangsúlyos része a terasznak, erkélynek. Ráadásul amikor átsüt rajta a nap, bizony nem mindegy, hogy a 6-20 négyzetméter ponyvánk galambszürke vagy villantós narancs árnyalatú. Látunk

Tovább olvasom »
árnyékoló
Arvaiedit

Napháló -kint és bent, lent és fent, kézzel és motorral, tokkal és vonóval..

.., ja bocs: tok nélkül, de soha nem ész nélkül! ツ Egy termék, ahol a szépség együtt jár az ésszerűséggel, a vagányság az eleganciával, a minimál stílus harmóniára lel az otthonosságot idéző cirádákkal.. NAPHÁLÓ – SCREEN Először is nézzük a hálót, magát. Többféle gyártó, többféle terméke van forgalomban, én most kiválasztom a méltán népszerű SOLTIS anyagot,

Tovább olvasom »
Hírek
Tamas

Rólunk

1993-tól, 25 éve élek az árnyékolók színes világában. Nagyon élvezem, amikor a szemembe süt a nap a teraszon, ahol a megrendelővel állunk, és közösen próbáljuk megtalálni azt a megoldást, ami pont oda, pont neki lett kitalálva. Szerkezet, anyag, színvilág, annyiféle variációban, mint égen a csillag. Mi nem gyártunk semmit, mondom sokszor büszkén. Mi szolgáltatást végzünk:

Tovább olvasom »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás